Kicsit túltoltam az ünnepélyességet. Annyira sűrű az energia a napokban és olyan elszánt akarattal vetettem nagam az átélésbe, hogy szertartásaim kezdenek komikusba fordulni. Talán advent harmadik, az örömet hozó vasárnapja miatt lehet.
Először is ott van a szent család a tonhalkonzerves dobozban. Ja, ők is sűrűn vannak, de legalább aranyba foglalva kerek az életük. Miután vándorlásukat a konyhaasztalról megkezdték végső helyükre, belepottyantak a helyi Nílusba- mosogatóvíz. Ettől a ragyogó arcú Mária olyan borostát eresztett, hogy kezd Conchita Wursthoz hasonlítani. A kisded pedig füstös, ördögi grimaszt vág. Nem tudom most alkotmányosan ez hogy veszi ki magát, de valószínűleg fejek kell hogy hulljanak, ha szeretném az angyalarcú eredeti állapotot visszaállítani.
Aztán tegnap, az is egy spirtujálisan durva nap volt. Beleadtam minden figyelmemet a varázslásba. Volt is egy meditáció, amiben megáldottuk a vizet. Nagyon átszellemülten mormogtam az áldást, majd, ahogy kortyoltam belőle, fura íze volt. Úristen, illetve Jézusom, én is átváltoztattam a vizet: szénsavas tonikká! WOW! Persze nem. Nálunk megüresedett PET palackokban forrásvíz van, a laposüvegben meg pálesz helyett ezüst kolloid. Úgy tűnik megáldottam egy gagyi tömegterméket. Az lett volna a csoda, ha tiszta víz kerül a pohárba.
Az ablakon nem a tél kopogtat, vagy cinege, hanem egy tyúk.
Tanulság, az áhítatból is megárt a sok, és emlékezz, hogy mindenek forrása legyen az öröm.