Kisebb sérülésekkel indulunk a napnak. Sebtapasz nincs, majd veszek.
Intenzív nap.
Ha művészet van, zene, jó társaság, alkotás, akkor 3 óra, huss elrepül. De ha beszerző körút van, shoppingolás, akkor az agyam száll el, úgy az 55.percben. A 3 óra életfogytiglannak tűnik.
Ahol kevesen vannak, csakcsak működök, de a tömeg, a rendezetlen hömpölygés, már kínzás. Még rövidke listával a kezemben, célirányosan se szabadulok gyorsan. Pedig nem toronyóra lánccal szerepel rajta, csak alapvető dolgok, mint pl. ánizs, de égen-földön, sőt még a boltokban sincs.
Anyukám ilyenkor, nem is tudom, talán vigasztalásként, vagy biztatásként elmondja, hogy ő ezt hogy szokta. Én is szoknám. Kérem, követelem vissza a komfortzónám, a jó kis langyos, kényelmeset. Mert ez totál kilépés, lassan az életből is. Hogy csak a bót, meg parkolás, tömeg, meg bót, és mégsincs.
Mikor gyerekkorunkban boltosat játszottunk, azé’ élvezetesebb volt.
Az intenzív bevásarlást 3 óra után berekesztettem. Mint kalitkából kiszabadult madár megkönnyebbültem, hogy indulhatok ünnepelni. Egy galambcsapat repült el felettem. Elmosolyodtam.
És akkor benyögte a gyerek, hogy éhes. Nóóórmális, csak erre nem gondoltam, nem volt a listán. Nna, ebben az órában nincs se ember, se Isten, akinek kedvéért beteszem a lábam még egy ilyen tömegrendezvényes vásárlóközpontba. Legyen akkor böjt, vagy egy eldugott kis közértbe még hajlandó vagyok bemenni. S lőn. A pénztáros olyan árván unatkozott, hogy öröm volt látni. Hamubasült pogi helyett, került ízetlen, porladós, zacskós változat, meg májkrém. Csak úgy, mint, aki Camminon van, vagy hó végén/közepén a koliban.
Az autóban pont volt egy tálca, a táskám félreeső kis zsebében kiskanál, vészhelyzetre. Mert az egyik legszörnyűbb érzés, mikor a joghurtos dobozban marad az utolsó hörpintés.
Fenyőág helyett rozmaring illatozott az autóban, így igazán ínyenc fűszer dobta fel a túlélő menüt. A májkrém nehezen adta meg magát, vért követelt, de volt sebtapasz, mert az rajta volt a listán.
Tiptop, díszes outfit helyett, olyan kempingezős hangulatban érkeztünk meg az adventi ünnepre. (Noszvaji barlanglakások )
Lélekben messzebbről nem is lehetett volna érkezni.
A barátok, a találkozások, a portékák, illatok visszavarázsoltak az Életbe. A Derce zenéje, Vanda Tátrai meséje, átöltöztette lelkemet. A spiráljárás megkoronázta az élményt. Angyali volt. Köszönöm 
