Az ünnepre hangolódó nagy rohanásban azért várjuk ugye, hogy örömteli legyen? Mindent beszerzünk, ami a díszeket, ajándékokat, kaját illeti. Meglesznek a hangulati elemek. Az Ünnep hívás haza, lelked otthonába. Visszakapcsol a forráshoz, ami az...
„Boldog Mikulást mondjunk, vagy mit?”-kérdezte lányom, ahogy elindultunk a sulis buliba. Persze már nincs benne a tudás, a szellemiség a napjában. Pedig az oviban még megvolt, átjött, hogy Szent Miklós égi küldött. A tiszta jóságot keresi a...
Ömlik minden életjobbító cucc a youtubeinstatiktokreels-ről, hogy lelkibéke helyett lassan az agyam gárgyul bele. Közben nekem is meg „kellene” jelennem a médiában, hogy lássanak. Készül a honlapom, illetve csak készülne, ha írnám végre a szöveget....
A Herendi örökség, gyerekkorom érték meghatározó darabja. Talán a szüleim kapták nászajándékba. Nagyon értékesnek számított, eszmei értelemben is, ezért vitrines szekrényben őrizték. Gyerekfejjel sosem volt világos, hogy egy kávéskészletet miért...
(2024. Június 20) A társasjátékokat polcra akartam rendezni, de közben levertem a fémdobozt amiből ebben a párás, nyomott hőség csendjében éles csattanással és dübörgéssel gurult szanaszét vagy 100 üveggolyó. Ennyit a rend rakásról! Fesztelenül...
Félelemben nincs döntés. A döntés hiánya, az a cselekvés hiánya. Megrekedtséget okoz, sodródást, kiszolgáltatottságot, tehetetlenséget. A próbálkozás nem döntés, a magyarázkodás nem döntés, a felkészülés nem döntés, a megértésre való törekvés nem döntés, az egyetértés sem döntés. Gyűlik a feszkó, elönt a harag, kitör a hiszti. Megjelenik a viselkedésben. Látják rajtad, de Téged már nem látnak; „ Amíg így viselkedsz, tűnj a szemem elől, ne is lássalak.” Elveszettség érzés kerít hatalmába. „Rossz vagy, neveletlen, agresszív, kibírhatatlan.” Ami tudod, hogy NEM IGAZ, csak épp magatehetetlen vagy. Bezárnak, kattan a lakat.
Apám nevét viselem. Ő az első Gyulavári, én az utolsó. Nagyapám még Vigyikánként született, de a II. világháború előtt magyarosították a nevüket.
Gyulavári Kata, szép hangzású, szeretem. Bár egy külföldi neki se fut a kiejtésének.
Első gyerek vagyok. És az utolsó, aki maradt.
Reggel óta szorít a szívem. Egy jó kis pánikroham előszobájában vagyok. Tudom, mert már
volt. És azt is tudom, hogy azért, mert nem engedem szólni a szívem, mert nem tudom
teljesen megnyitni magam a szeretetnek, hogy az egész világ beleférjen. Háborústul,
mindenestül. Igen.
Hogy nem vagyok normális? Hogy nyithatnám meg a szívem mindennek, ami most van?
Nem találom a fotókat a gyapjúképeimről. Egyszerűen üres azzalbum. Nem, nincsenek a törölt elemek közt. Valahol vannak, elszórtan fel-felbukkannak. De szememmel már nem látom őket együtt, egy helyen. A legtöbb képemet már útjukra engedtem, és...
Nem tudok késni. Olykor szoktam úgy nagyon értetlenkedve kibámulni a fejemből, hogy minek az a nagy haladás. Mindennek a végén úgyis a kaszás vár. És nem az, amelyik az érett búzát learatja… bár lehet. Ahha, igen. Nap érlelte búzaszemek, melyek...
Olvasd el őket a képre kattintva
