Megtettem. Megint.
Elköltöttem az utolsó forintjaimat egy csizmára, magamnak. Nem volt elsőbbsége a mindennapi kenyér- tejnek. Tovább lapítanak a pénztárcámban a befizetésre váró csekkek. De egyáltalán nem vettem figyelembe ezeket.
Csak az öröm járta át minden porcikámat, mint gyerekkoromban a papírboltban ; hogy mennyi csoda eszköz van ott az alkotáshoz,színben, illatban.
Kérem! S megadatik… Számtalanszor elköltöttem az uccsó forintjaimat valamire, ami nem létszükséglet, „csak” ajándék a lelkemnek. És mindig került aztán minden másra is.
25 éve, mikor nekivágtam a nagyvilágnak és heti hét napban, napi 16 órában takarítottam egy luxushajón – vigaszként a Bermudákon-, akkor az első fizetésemből vettem egy igazi bőr, veszkó csizmát. Pedig még az odaúthoz kölcsönkért pénzt sem fizettem vissza és utálok tartozni. Majdnem annyiba került, mint itthon akkor egy havi átlag kereset, de olyan szép volt és illatos és a Tisza cipőkhöz képest nagyon vagányan menő, meg szerelem volt első látásra. Úgyhogy megvettem.Bejártam vele a világot és abban érkeztem haza. Háromszor újraélesztette a cipész, de totál megadta magát. Jött 2020, én meg nem mentem sehova. Így tavasszal szögre akasztottam. Ezzel lezárult életutamból negyed évszázad.
Itt van 2020,és mindent felforgat, átforgat; már nemcsak a színe, de a fonákja is látszik mindennek. Kifordítja a világot a sarkából, kiforgatja mint ásóval a földet.
Felszínre kerül minden mocsok, bűn, félelem, amit jó mélyre eltemettünk. Itt aztán mindenki talál NEM kedvére valót, lehet válogatni : meetoo, pedofilia, járvány, gender, csődök, elszegényedés, karantén, oktatás, drog, felsorolni se tudom az összeset, amik annyi fájdalmat és félelmet hoznak a szívekbe…Már nem lehet elfordítani a tekinteteket, mert benne vagyunk, nyakig. Folyamatosan jön és alapjaiban rengeti meg a biztonságunkat és mindazt, amit az életről eddig hittünk.
Mindenhol harc folyik. Harc az egészségért, a jogokért, az igazságért, a szabadságért, az elfogadásért, a puszta létezésért.
„Mihelyt csatának
tekinted az életet:
el is vesztetted.” (Fodor Ákos)
Sokat harcoltam a világban, a világgal, önmagammal és sosem nyertem, de mérhetetlenül kimerültem. Hol a fix pont, hogy mindezt átfordíthassam az életbe vetett hitté?
Napéjegyenlőség van. A kinti világ ma elkerülhetetlenül átfordul a sötétbe. A káosz erőre kap, s olybá tűnhet, kő kövön nem marad… A külső fény, az éltető erő visszahúzódik a kozmosz sötét, végtelen csendjébe. Látom a világban a fejetlenséget, kapkodást, a félni-, aggódni-, harcolnivalót.
Én már nem harcolok tovább, nem futok az után, kapaszkodok abba, ami megy, és nem menekülök az elől, ami jön. Mindezt már a szögre akasztottam.
Csak ülök kint a kertben. A bőrömön már hullámot ver a hideg fuvallat, de az arcom még a tiszta napsütésben fürdik.
„Kata, te biztos tudod hogy kell eltenni befőttnek a napfényt!” cseng fülembe egy ismerősöm hangja, aki állandóan azt látta,hogy szatyorral a kezemben gyűjtögetek virágot, rügyet, gazt és teszem el teának, befőttnek, lekvárnak, szirupnak. „Biztos…”-hümmögök kétkedve. „Nincs az a nátriumbenzoát.”
De van az az öröm.
És akkor megtettem, megint. Vettem egy kézzel készitett veszkó csizmát magamnak abból a pénzből, aminek számtalan helye lett volna a családi költségvetésben. Önzően, felelőtlenül? Teljes és osztatlan örömmel a szívemben „Ha valaki elkezd magával spórolni, akkor megette a fene az életének a minőségét. Nem lehet spórolni! Vagyis rizikót kell vállalni!” (Popper P.)
Ilyen vészterhes időben kell az öröm, mint egy falat kenyér és kerül, amibe kerül, kell az a hétmérföldes csizma nna, hogy elindulhassak a belső fény felé. Mert a belső fény a fix pont, csak az tartja melegen a lelket, tart egyben, mikor körülöttem minden szétesik és csak az lát tisztán, világítja meg a kiutat a totális káoszban.
„A fény akár egy kis szikrájával is képes átváltoztatni a csüggedt szomorúságot halhatatlan örömmé.” (Szepes M.)
Mikor lábaim megrogynak a felém áradó nehéz eseményektől, mindig Mihályhoz fordulok.
Most Mihály időszak lévén bízom a szellemvilág mindenkor jelenlévő segítségében, hogy elvezet az abszolut biztonságot jelentő középpontomba. Figyelmemet, mint lándzsáját egy célra tartom, a belső fény irányába. Kardjából bátorságot merítek, hogy szembenézzek félelmeimmel , hogy megszelídítsem a lelkemben dúló viharokat s egy suhintással elválasszam magam a lehúzó, megbéklyózó erőktől, utat nyitva a belső fényhez.
Amit örömből tettem-vettem, mindig sokáig kitartott. Az öröm táplál, és bőséget teremt.
Micsoda bőség ! Na nem olyan, ami akár nyomokban megjelenne a számlámon vagy a pénztárcámban. A természet ontja bőkezűen gyümölcseit, szépségeit. A fényképalbum mutatja milyen élményekben gazdag vagyok és micsoda emberek vannak az életemben. Csupa kincs egytől-egyig. A gyerekeim minden mosolya, a családban felharsanó kacaj igazgyöngyként sorakoznak hosszan. BEtakarítok , BEfőzök, BEfogadok minden örömteli pillanatot, szépséget, mint apró fehér kavicsokat, vagy szivecske formájúakat. Mihály mérlegén minden tett megmérettetik, s bízom benne, hogy minden örömteli háromszorosan tér vissza gondviselés formájában, Földanya jóvoltából és a szellemi bölcsesség irányítása az emberi találkozásokon keresztül.
Kortyolok a pitypang szörpből, új csizmát húzok a lábamra, hogy lépteim immár az örömben gyökerezzenek, az öröm legyen a biztos út alattam. Így indulok csillagomért, hogy tisztán felragyogva tartson meg a szeretetben bármilyen félelmekkel is teli nehéz, sötét időkben.
„A lenyugvó Napba helyezem gondjaimat.
Ragyogásában hordozza minden tettemet.
Fényben megújítva, szeretetben megtisztítva
Térjenek vissza hozzám, mint erősítő gondolatok.
Mint örömteljes áldozatból és akaratból született tettek.”(Mihály)