Apám nevét viselem. Ő az első Gyulavári, én az utolsó. Nagyapám még Vigyikánként született, de a II. világháború előtt magyarosították a nevüket.
Gyulavári Kata, szép hangzású, szeretem. Bár egy külföldi neki se fut a kiejtésének.
Első gyerek vagyok. És az utolsó, aki maradt.
Apu mindig ment. Úton volt. Ment éjszakai készenlétbe, ment a szőlőbe metszeni, kötözni. Ment a veteményesbe. Vitt magával. Utáltam, de tudok kétkezesen kapálni.
Nem beszélgettünk, olyan igazán mélyen és bensőségesen, talán soha. Úgy tűnt, hogy nincs is mit mondanunk egymásnak, és olyan elérhetetlen.
Van abban valami tragikus, hogy jóval később ismerjük fel a dolgok természetét, csak a távolból látunk rá a lényegre.
Az anya ajándéka, hogy megérkezhessünk életünkbe, az apáé, hogy elindulhassunk rajta. Hogy milyen az életutad, azt nem tudhatják. Így segíteni benne nem igazán tudnak, de elrontani se képesek.
Adnak, amit tudnak.Leginkább gyökereket, hogy két lábbal a földön álljunk, míg szárnyat bontunk és elrugaszkodunk. Nem tartoznak semmivel és mi sem nekik. Önmagunknak tartozunk azzal, hogy éljünk azzal, amit kapunk, és amit lényünkbe rejtve hordozunk.
Apu, azt hittem nem vagy jelen, pedig végig itt voltál. Mindig úton másokért, jöttél, mentél, vittél, hoztál.
Először biciklivel. Mikor a „dombi” oviból legurultunk a belvárosig. Nem féltem.
Aztán együtt száguldottunk 40 km/ hval a trabival az első útján hazafelé.
Volt gumimatracos kaland is. Úgy bepedáloztam a tengerbe, hogy bele kellett adnod minden apait, hogy kimenekíts. Vidáman integettem vissza a pánikoló tömegnek a parton, ahogy távolodtam.
Szenteste napján, szilveszterkor korcsolyázni vittél, szánkózni nejlonzacskón. Elfagyott lábam melengetted.
Imádtam vásárolni veled. Gyors volt, semmi válogatás, meg nézelődés. Azóta se vagyok oda a shoppingolásért.
Amit meg akartál tanítani nekem, az előtt bezártam, de mindent megtanultam befogadtam, aminél ott voltam veled. Mikor késsel faragtad a ceruzáimat. A konyhában éjjel hívtad elő a papírképeket. A cserépkályhában csináltad a pirítóst. Tettél, vettél, rendszereztél. Műszerész lévén precíz, pontos voltál mindenben. Ez jól jön az álmodozós művész lelkemnek, hogy ne szálljak el… mindig. Mikor a rádiókabarét hallgattuk hétfőnként. A zenék! Vivaldi, Bach, a Pink Floyd 10 évesen. Nem tanulhattál zenét, de az unokáid már igen.
Nem voltam a királylányod. Tollasoztunk, barkácsoltam. Talán a fiúk miatt. El sem tudom képzelni, milyen lehet apaként két fiúból, kettőt elveszíteni, úgy, hogy soha nem adatott meg a közös apa-fia élmény. Nem adhattad át férfi tudásod, nem vihetted őket még játszótérre sem. De nem léptél le, ahogy jó páran, mikor fogyatékos gyereke születik. Beleálltál, helyt álltál, anyu mögé álltál. Mindkétszer.
Én kaptam az utazás szabadságát. Vasutas lévén mindenhova vonattal mentünk.
Aztán lehetővé tetted, hogy egyedül is útra keljek.
Anyu előtt titokban jártunk a lengyel piacon csővázasért, és irány Olaszország.
Bármerre is mentem, elkísértél a start vonalig. Éjjel utaztunk Frankfurtig, fáztam. Távolinak éreztelek,mikor politizáltál, de akkor összehozott, Magyar Hírlappal takaróztunk. Ott felraktál életemben először a repcsire és huss, Amerikáig meg sem álltam. Még a Bermudákra, a Karib –tengerre is eljutottam.
Vittél nyelvvizsgázni… többször.
Aznap mentél nyugdíjba, mikor a második fiam született. És jöttél a vonattal, menetrendszerűen, hogy ott legyél. Költöztettél, fuvaroztál, együtt kertészkedtünk lánykám születése előtt én már hatalmas pocakkal.
Durcás voltam, ellenkeztem, vitatkoztunk, de mennyit! Hiába nyomtad a kezembe Müllert, Poppert, a metszőollót. Csak később kezdtem használni. Azt hittem nem vagy jelen, pedig te voltál az állandóság. Csendben, a háttérben, mindig készen állva. A parkinson miatt már nem tudsz jönni, menni. Most én viszlek, ahova kell.
Talán másképp alakul, ha… de nincs olyan, hogy mi lett volna ha. Tisztességgel végigmenni azon az úton, ami van. Ebben hiszel. Ez vagy, ezt a nevet viselem.
Te az első Gyulavári én az utolsó.
Tisztesség és tisztaság – Gyulavári Kata
Megköszönni lehetetlen, továbbadni lehetséges
Együtt énekelni Zorán koncerten az „Apám hitte” c. számot, pont a 77. szülinapodon pedig felbecsülhetetlen ajándék.
Szeretlek Apu🩵🩵🩵