„Boldog Mikulást mondjunk, vagy mit?”-kérdezte lányom, ahogy elindultunk a sulis buliba. Persze már nincs benne a tudás, a szellemiség a napjában. Pedig az oviban még megvolt, átjött, hogy Szent Miklós égi küldött.
A tiszta jóságot keresi a szívekben, szeretetet gyűjt itt a földön, hogy ezt magával vihesse az égbe Máriának, aki ebből szövi majd a palástot a kis Jézusnak, hogy ne fázzon a világba érkezésekor. Nagyon röviden ez a lényeg, persze van még sok szimbóluma, de azoknak a titka sem tárul fel manapság. Csendes, önzetlen, titokban, szégyentől megmentő, együttérző gesztusok. Aranydió és kék köpeny…
Marad a csoki, bolt meg a buli.
Az arányokat tekintve, én egy jó ideje a boltokba inkább táncolni járok, mint vásárolni. Egyrészt mert nem vagyok az a fogyasztó típus, másrészt, ha veszek is valamit, hogy lehet nem táncolni mikor szól a zene?!
Kell valami édesség.
Tej, cukor, régen alapvető élelmiszer volt, de manapság a fél világnak tiltólistás, bár soha jobban nem kívánták az emberek az édességet, mint most. Édes életre szomjazom én is. Legyen olyan, mint ajkaimon lassan lecsurgó méz. A fogaim közt roppanó őszibarack, ahogy az alkaromon zabolátlanul leszalad zamatos leve. Ahogy az illatokat hozó langyos szellő, arcomba fújja hullámos fürtjeimet. Vágyjuk mind a pillanatokat, amikben feloldódva, könnyed megadással elveszhetünk. Szimatolva, simogatva. Édes élet. „Dolce far niente”.
Hiába teszek mézet a kávéba, nem pezsdít, nem elég.
A cukortól ténylegesen is csak egyre szomjasabb leszek. Úgyhogy én négy éve sem álltam sorban a cukorért. Nem táraztam be 10 kilókat. Mindig találtam épp annyit, amennyire szükségem volt, még a szörpözés is sikeresen lezajlott. Nem követtem nyomon mi a szabály, 1-2 kg/ ember, vagy hány órakor vehetem meg, mi az aktuális hozzáférés. Ez sosem ment nekem. Mármint a verseny, a sorban állás, küzdés. A bespájzolásban elvész a ritmus, a flow megreked, és magamat veszítem el benne, de nagyon.
Azért anyámnak segítettem a begyűjtésben. Hatalmas űrként tátongott a cukor helye a boltban, csak a hó olvadására emlékeztető foltokban terültek el a cukorszemcsék az üres raklapon. Nem olyan fából faragták ám szüleim generációját, hogy szó nélkül feladják. Kopóként lecsaptak egy bolti dolgozóra, hogy a raktárat ürítse ki, de azonnal.
Várakozunk. Szól a zene, várunk. Tényleg a cukorra?! Vagy valójában egy jobb életre. Várakozni- uncsiiii!!! Mint mikor gyerekként ki kell várni, hogy anya végezzen temérdek intézni valójával, de könyörgöm, mit kell annyit tökölni?! Nagyon jó a zene.
Táncolni kezdek.
„Ne hülyéskedj már! Olyan gyerekes.” Villan a szeme, de azért picinykét elneveti magát.
Gyerekes? Hogy hogy?! Csak gyerekként foglalhatja el magát az ember, mikor unatkozik?
Mera’ felnőttek csak üresen bámulnak maguk elé, az hú de izgi. Egyikük szemében ugyan felcsillantak öröm morzsák, de nem engedte kibújni bajsza mögül a mosolyt.
Igaz az önfeledt mosolyokat felhalmozni és befőttnek eltenni nem lehet, de újra és újra választható az üres várakozás helyett. Az idő múlik, mire várjunk?
„Egy nap mindannyian meghalunk. Igaz, de az összes több napon viszont nem.” jut eszembe a bölcs Snoopy.
Ezért az életben a „jól elvagyok, megvagyok”, nem elég.
A „kipipálhatom, teljesítettem”, nem elég.
Az „elértem, megvolt”, nem elég.
A „kibírtam”meg pláne nem elég.
Mégis ezekből gyűlik össze a legtöbb. És hiába esszük a csokit, sütit, valahogy nem lesz tőle édes az élet, sosem elég.
Most Mikulás ünnep van, gyermek buliba tart. Igazi nyákos, takony idő van kint.
Bent a boltban viszont hamisítatlan vérpezsdítő latin zene. Naná, hogy táncolni kezdek.
S bár többször elhangzott fennhangon, hogy a „nemnormális anyám”, de azért belépéstől távozásig irtó klassz összhangban toltuk együtt a denszet, lelkem határtalan örömére.
Hagyni, hogy a lélek szabadon mozdítson, és kapcsolódni benne teljes összhangban, az ínycsiklandóan édes.
Nem számít a kor, hogy fiú vagy-e vagy lány, honnan jössz és hová tartasz. Csak az élmény. Görbültek a szájak.
Ha szívünkből szabadon kiárasztanánk az életben gyönyörködő, azt mindenestül megtapasztalni kívánó érzést, az gazdagon megfűszerezné napunk minden pillanatát.
Az élet sója, sava borsa édesíti meg az életet, nem a cukor.
Szóval mikor a boltban táncolok, NEM VA-GYOK GYEREKES! Csak örömzöld.
Mikulás, Advent, 11.11, a Plútós meg azzösszes sorsfordító csillagállás és ünnep okán, de leginkább az Isten SZERELMÉRE, azt kívánom, hogy engedjétek, hogy a lelketek mozdítson. A zene már szól.
Édes ünneplést!